Bejegyzések tőle csicsoadmin

December a jótékonyság hava!

Karácsony közeledtével az embert mindig jó érzéssel tölti el, ha egy jó ügy érdekében cselekedhet. Ennek fényében idén mi is csatlakoztunk a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi Cipősdoboz Akciójához, amelynek keretében ajándékkal teli cipősdobozokat ajándékozhattunk a térség rászoruló gyerekeinek. A dolgozók három héten keresztül készíthették el saját dobozaikat, amelyek mindegyikén fel kellett tüntetni a megajándékozandó gyerekek nemét […]

Pályaorientációs napon jártunk

A hét elején a csurgói Eötvös József Általános Iskola pályaorientációs napjának vendégei voltunk, ahol a Claessens Group cégcsoporttal karöltve képviseltettük magunkat. Lehetőségünk nyílt bemutatni a Csicsó Farmot és azt, hogy mivel is foglalkozunk mi, mivel telnek mindennapjaink. A hatodik, hetedik, illetve nyolcadik osztályos tanulók egy interaktív, videókkal és képekkel színesített előadáson vehettek részt, amelyet egy […]

Csapatépítésre fel!

Cégünk úgy gondolta, hogy pádpusztai sertéstelepi dolgozóink is megérdemelnek egy kis kikapcsolódást, így egy csapatépítő programon vehettek részt. Kipróbálhatták a siófoki gokartpályát és minibajnokságban versenyezhettek egymás ellen. A túrán jókedvből és vidámságból nem volt hiány, munkatársaink buzgón szelték a gokartpálya íveit. A nap végén egy vacsorán vettek részt az Amigo Étteremben és Pizzázóban, amelynek ételeit […]

Időseket köszöntöttünk!

Mint ahogy a világ számos országában, hazánkban is jeles napnak számít október elseje, hiszen ekkor tartjuk az Idősek Világnapját. Az esemény célja, hogy felhívjuk a figyelmet a méltóságteljes időskorra, szépkorú embertársainkara. Ebből az alkalomból Csurgó Város Önkormányzata idén is megszervezte az időseknek kedveskedő rendezvényt. Az esemény támogatásával szerettük volna kifejezni tiszteletünket idősebb társaink felé és […]